Lantom érces zengésű dalát, a letviában történtekről, a dolgok alakulásával ketté kell választanom, mint egykoron az egyiptomiak elől menekülő Mózes választá ketté az vörös tengert, mert ezen a vidéken történtek differenciája nem enegedni, hogy közösen számoljak be róluk. Mert a vasrigában rejtőző édes bájról és a lett népinemzeti hagyományőrző klubbal töltött kétnapos midsummerday ünnepekről nem lehet egy kalap alatt beszélni, és hogy betartsam az időrendiség számomra nagyon nehezen tartható rendjét, kezdem a várossal ami legnagyobb meglepetésre távozásunkkor szeretette meg magát, fölfedve a szilárdsága alatt rejtező édes barackot.

 

Egy szó, mint száz, a francia figura, aki saját nemzetiségéről a legkielégítőbbb választ adta, mármint hogy „senki se lehet tökéletes”, csodaautójával Rigába repített és tizenegy körül lefékezett az olimpya bevásárló központ mellett és a maga utánozhatatlan akcentusával és örök komolyságával sok szerencsét kivánva kipakoltuk cókmókunkat és pillanatnyi szünetet tartottunk megérkezésünkre a hosszú nap után, amikor megjártuk a kétségbe esés nem túl barátságos tájait és hatalmas szerencsénkre kikeveredtünk onnan. A fáradság csigázva tagjainkat épp fénykorát élte bennünk és nem hagyott nyugodtan és normálisan gondolkodni, csak a létszükségletekre és a vágyva várt pihenésre engedett gondolatokat szőni. Így hát vásárlásra adtuk fejünket, hogy émelygő gyomrunkon valamit segítsünk, csak nehezíté dolgunkat, hogy közülünk senkise tudá, hogy itt errefelé a posztindrusztriális fellegvárban milyen pénzen folyik az árucsere és a helyi vámosok hogyan váltják ingadozó de hőnszerett forintunkat főleg ha egyáltalán váltják azt. Mi háromszáz pityulát tippeltünk kétes benzin ár kalkulációk után, de sejtéseink és számításain csak kereken egy százat tévedtek rossz irányban, mert a valóság, ha egyáltalán van olyan, jobb szerette négyesszázzal váltani a lett pityulát. Zabáltunk, mint állat, és éreztük, hogy ereinkben újból megindul a véráram, és beindulnak a bioerőműveink és hátunkra véve nagytáskáinkat még mindig a csigának lassúságával, valahogy internet után akartunk nézni, hátha sikerül szállást keríteni, a város ekkor mesélt előszőr magáról, látvánnyal, ami igen hasonlatos volt egy olyan ferencvárosiasan lepukkant, a szocialista realizmus jellegzetes jegyeit büszkén vállaló gyárvároshoz, amit egy hatalmas tenger méretű folyó, ami a lemenő napban feketén csillogott, szel ketté. Internet lett a szerencsénkre, igaz nem elég hamar, de szállás nem, pénzt márcsak nagyon kétes nightclubbokban akartak váltani az orosz sztyeppéről érkező modernkori betyárok, akikben bizalmunk nem vetett lábat, így hát egy csöndesebb és eldugottabb zöld terület felkutatása lett következő lépésünk, hogy harminchat óra kénytelen virrasztás után végre aludhassunk. Táskástul, és a lepukkant város által belénk ivódó hangulatlansággal az idő teltével egyre kisebb feltételeket szabva kutattuk a számunkra megfelő táborhelyet, amikor hirtelen a folyó partján a susnyásban talátuk magunkat és „mibajunklehetne” felelőtlen beleegyezésével, már le is szúrtuk olysokat megélt sátrunk cövekeit. Reggel megint bizonyított, így már minden próbát kiállva útitársaink közé vettük Frendi Makker amerikai dohánylevél szedőt, aki Marbo becenévre hallgat és a reggel a velünk büdös lőré szájszagú lehelettel, kvarknyelven üvöltöző csöveseket bájos mosolyával megenyhíté és így a bemelegítés nélküli bunyó és futás veszélyeitől megmentett minket. Hihetetlen, hogy egy dohánylevélszedő bájos mosolya mekkora hatással van az emberekre és hogy a baltikum lepukkant lakói, ha külföldi szót hallanak, egyből ez a mosoly jut eszükbe.

 

Reggel tehát tudomásunkra jutott, hogy sikerült egy csöves tanya mellett tábort vernünk és így a territoriumuk határait, amit a szemét szétszórásával jelölnek ki erre a lett kukabúvárok, megsérteni és evvel bennük lakozó állatot előhozni. De legújabb útitársunk, ki minden nyelven perfektül beszélt ezt a problémát megoldva kis nyugodalmat hozott végre és az eső után kisütő nap édességével egykét órai bódult szundit biztosított nekünk. Szundi és sátorbontás után, mikor sikerült felvenni a kapcsolatot helybeli szállásadónkat Vlagyimérrel, még a rendelkezésünkre álló pár órát ami a várva várt találkozásig hátra volt gyors fürdőzéssel töltöttük, hogy mihamarább ki legyen pipálva teendőink ezen pontja. Kávéfőzésel és ismerkedéssel láttunk neki ennek a hatalmas méretével és furcsa tisztaságával, minket értetlenségbe sodró folyó meghódításának, mert az a furcsa szituácó fordult most elő, hogy hiába tudtuk, hogy jó lesz nekünk itt megfürödni és a köteleség teljesítésének szívderítő érzése mellett tényleg az üde felfrissülést hozza meg nekünk és erőt ad a további túra folytatásához, mégse nagyon akaródzott a fürdőgatyesz ránk mászni. (mert az állandóan vizesen zacskóba rakás és nagytáskában érlelés, már majdnem életre keltette áporodott rohadt hulla szagú fürdőnacinkat). De ennek ellenére akarterőből jelesre vizsgázva belemerészkedtünk és jól megfürödtünk a riga folyójába aminak neve már megint ismeretlen maradt számunkra, mert a folyók bármilyen fontosak is utazásunk során, nevüket sosem árulják el nekünk vagy direkt oly kacifántosat találnak ki megviccelésünkre, hogy megjegyezni aztat nem vagyunk képesek. A víz a várakozásoknak megfelelően elhozta a köteleség teljesítésének szívderítő érzését és az üde felfrissülést amire vágytunk, de orosz hugyszagával és sötétsárga vizével és irreális tisztaságával még mindig értelenkedések között hagyott minket, amire a bokorból előbúvó csöves adta meg a választ, miszerint egy ősi legenda szerint a folyó szelleme és az idő birokra keltek, hogy valami nőügyet eldöntsenek és elpusztítsák egymást és hiába harapta az idő vasfogával a folyót, a baltitenger ami szívén viselte a Daugava sorsát mert komaságban álltak egymással, kisegítve feloldotta azt.

 

Riga az a város, hol semmi, de semmi jóra nem számítottunk, mert kieletlen szocreál gyárvárosra számítottunk lerohadt kikötővel, és szürke panelekkel és rosszulöltözött susigatyás csúnya emberekkel. Első estén és második félnapunk, erre nagyon akaródzott rácáfolni, mert az az arca amit elsőnek fordított felénk, várakozásunknak megfelelt, igaz a később kiderült, hogy már ekkor elrejtette turistálkodásunk és örökké fikázni vágyásunk termékeny talajába maga szépségének és elviselhető hangulatának mustármagnyi magvait. Hatalamas folyóját, ami kibocsájtást nyert a tengerre, jellegtelen, piszkos beton hidak keresztezik, a város piszkos az emberek meg izzadságszagúak és tényleg rosszabul öltözöttnek tűntek első bliccre, mint a hobbit székelővárosban Vilniusban. Ennek ellenére második bliccre, amit egy vidéki ligo után ejtettünk, már sokkal szebbek tűnt és nem a vidék lepusztultsága miatt, hanem mert volt olyan kedves és másik orcáját fodítá nekünk, hogy megismerjük tengeri kagylóval kirakott óvárosát, ami valóságágos időutazás és túlérett turista paradicsom. A szerencse a kacsingatós szemével, újabb pillantásokat vetett ránk, mert úgy adta, hogy e paradicsomban tett sétálgatásaink a St. Joes napra esett ami ebben az országban érthetelen módon munkaszüneti nappal megspékelt nemzeti ünnep mikor a boltok zárva tartanak, az éttermek félre rakják kapzsiságukat és nem nyinak ki és az emberek pedig csak pihenéssel vannak elfoglalva, így a tömérdék angol és orosz turistáktól megkiméltetve, üresen kongó utcákon csodálhattuk meg e város szépségeit, mert itten van az is elrejtve a nyolcáz éves falak közé időtlen cementtel megkötve a macskakövek között. A sör ami számunkra oly kedves, mert finomságával mindig örömöt tud lopni szívünkben ezen a környékén a baltikumnak nagyon sok fajta árban méretik és a szerencse forgandó természete megint jól süté el puskaporát, mert Vlagyimir barátunk fizette a nyolcszáz forintosat, minekünk pedig a százötvenért mértárpanedűrt kellett lett figyulát a csapos csaj mellye közé dugnunk, így tehát megadtott, hogy olcsón a szalonspicc árnyékában újabb hippipontokért taxi bliccel jussunk haza, egy orosz kaszinólovag lepukkant mércével, a városnak azon oldalát is megtapasztalva, hogy kell lettül megbeszélni egy fekete fuvart számláló óra nélkül.(mit ne mondjak, nem egy nehéz feladat).

Furcsa mód, amikor másnap sikeresen koránkelve, az elindulásra készen állva battyogtunk a villamosmegállóba, hogy újból útra keljünk és hogy egy cseh autóval közlekedő litván fuvaros elvigyen minket tallin külvárosába (leghosszabb és legsikeresebb stoppunk volt), lopakodott a tolvaj elővigyázatosságával, szinte észrevétlenül idegsejtjeink közé az az utánozhatatlan diósgyőr külvárosi hangulat, ami édességével és apró finom, de nyelvet buzeráló szőreivel egy kajszibarackra emlékeztet, ami a világnak csak ezen a farpofáján érzékelhető a metafizika láthatatlan csápjaival.

 

Mindig minden sikerül! Miden rekordot sikerül megdöntenünk és erre nagyon büszkék vagyunk. Sikerült Rigába jutni, de a legborzalmasoabb módon, amit el lehet képzelni, mert úgy alakult, hogy jó litvánhobbit szokás szerint valahogy megint napfelkeltéig pingpongozással ütöttük az időt, mint valami kétfenekű dobot (itt kell megemlítenem, hogy a bennünk fellángoló Bátorfi Csilla szellem két szetben simán legyőzte a litván pinpong válogatottat, annak ellenére, hogy van olyan báttyám aki ebben a sportban bal kézzel is legyőz) és amikor a szívfacsaró indulásra került a sor, úgy álltunk ott, hogy szemeinket egy perce se hunytuk le a pihanés oltárán áldozni. Tehát mint két kifacsart citromhéj, amit megrágott egy elefánt és kettős bélrendszerével megemésztve a földrepotyantott, (tehát szarul) álltunk, vagy is hát az egyikünk állt csak, a másodikunk, felvéve a csövesalkoholista figurát, hátizsákokon gubbasztva aludt, az autósok bizalmatlansága ellen, hátha megtörve azt, sikerül mindkettőnknek autóban aludva tölteni az utazást. Így stoppolva probáltunk meg eljutni a kőkemény Rigába, ami mint már említettem sikerült, de a legborzalmasabb módon, mert az egyhelyben állás és autóra várás rekordját is sikerült megdöntenünk. Mert minden sikerül. Úgy alakult, hogy elhagyva az utolsó budajenői bevásárló központot ami nagyon kreatívan a Big névre hallgatott (hol sikerült százforintos táblacsokival elrontani szánk ízét, magyar gyártmány volt és a poshadt Americana ízű), kiálltunk a híres nevezetes Via Balticára (annyira vágytam már, hogy ezt a szót leírhassam) ami duplasávjaival az autópályát helyettesíti errefelé és a három balti fővárost köti össze, hogy eljussunk a világ legszocialistább fellegvárába. Nem is kerülgetem a forrókását tovább, innen elég bizalomgerjesztően hamar röpke fél óra után felvett minket egy vaslemezhegesztő,  köszönhetően annak, hogy itt tartózkodásunk alatt, a város kicsiségére támaszkodva, hamar hírnévre tettünk szert, mert két olykor csak egy  ócska, rozoga női kerékpárral és egy hatalmas idétlen gombasapkávval róttuk az utakat, aminek híre futótüzként terjedt a hobbit collecktív tudatban, így lehetett, hogy egy oylan autós állt meg nekünk, aki pár órával ezelött, még látott minket, díszegyenruhánkban, hazafelé dölöngélve repeszteni. Elég vicces, hogy a feltűnési mániánk hozta meg nekünk az első autót ezen a napon. Mint mondtam bizalomgerjesztő volt a helyzet, mert ilyen korán, még sosem voltunk ilyen közel a célállomáshoz, mert képzeljétek el feleim, hogy mindössze százötvenötös kilométert kellet csak megtennünk és egy órával helyesen előre állított óránk, vagyis drcarton órája csak háromnegyed tizenkettőt mutatott. De reményeinket hamar szertefoszlatta a zord idő, ami csigalassúságával, hamar ledöntött minket lábainkról és arra kényszerített, hogy felvéve a csövesalkoholista figurát, hátizsákokon gubbasztva aludjunk, míg a másik, dölöngélve, bedagadt szemekkel, zsibbadó aggyal autót próbál stoppolni. Egy jótanács ezen tapasztalatok konkluziójából leszűrve:

 

 Bármilyen közelre is próbálsz stoppolni, mindig érdemes előtte aludni egykét órácskát legalább!!

 

Tehát hét és fél óra kínpad következett, hol a világ minden bűnéért szenvedtünk egy keveset (igaz a megváltáshoz, nem elegendőt, de egy kevest azért igen)  a dzsihádtól elkezdve, a keresztesháborúkban a kirgizek kiírtásában és az összes utolsó afrikai törzsi villongásokban elkövetett bűnökért szenvedtünk ott. Hét és fél óra a fáradság okozta pszichorémálmok levonata következik a stoppolás mélylélektanáról, mert oly hatással volt ennek felismerése, hogy nem tudom nem szavakba önteni tapasztalatainkat.

 

1step.

Hiába tudod, hogy nem lehetsz elég közel elég korán, azért a remény könnyen elönti a tudatod és felelőtlen gondolatokat ébreszt, hibásan, amiken később bánkodva csak szenvedésedet fokozod, ezért tehát légy reális.

 

2step.

Elég kevés az okok száma amiért felelős vagy, nem az számít, hogy hogyan görbíted az ujjad, hanem, hogy az autós fel akar venni vagy nem, de azért a normális viselkedés elengedhetetlen, pl ne dölöngélj az úttest mellett, mikor haverod úgy alszik meletted, mint az egykori párttitkár a jólsikerült feketevágás után.

 

3step.

Hiába tudod, hogy felvenni csak akkor fognak, ha lelkedben nincs vágyakozás csak az esélytelenek nyugalmának örökös végtelen csendje, mert ezt az állapotot tudatilag nagyon nehéz befolyásolni, ezért szenvedni kell, hogy eljuthass ide. Mert az autós érzi, a belőled kiáramló vágyakozást felé ami elijeszti és csak akkor vesz fel ha lelked összes apró aranyszálát ami a célállomáshoz köti őt fájdalmas szenvedések árán elszakajtod.

 

 

dr cartoon sikertelen stoppolasi kiserlete from hernyok on Vimeo.

Tehát felváltva aludva, felváltva stoppolva, úgy igazából egyiket se csinálva, csak várva, hogy valaki megkönyörüljön rajtunk és beengedjen autójába, próbáltuk túlélni a helyzetet. Borzalmas úgy aludni, hogy melletted százhússzal húznak el az autók és a kamionok ördögi robaja, messziről duruzsolva, suttoggva szövi bele álmaidba rémképeit és lehetetlen távolságba röpíti az esélyt, hogy egy kényelmes hátsóülésen pihenjed ki az előző este fáradalmait. Mert ki éjjel legény a talpán, az nappal normális esetben alszik vagy ha nem akkor meg előbb utóbb összeesik, de nem akarom ragozni ezt tovább, mert a végén valaki azt hihetné, hogy nem vagyunk normálisak és a kelleténél jobban merészel aggódni testi épségünkkért. Mert aggodalomra semmi ok, ránk a nincslehetelen Istene vigyáz, aki mindig megment minket a semmitől, mert akkor se lenne semmi baj az égvilágon, ha egyszer az út mellett kellene koszóvóból importált sátrunkban aludni, de ő gondoskodó szeretetével, mindig küld valakit az utolsó utáni pillanatban, amikor már teljes elfogadással, tudjuk vallani, hogy már a táj szépségéért  megérte elindulni és hogy a felhők, amik fölénk lógatva, ejetenek csodálkozásba minket, díszei az expedíciónka és az csepergő esőben is megtaláljuk a szivárványt és nem azon rágódunk,  hogyan fogunk a kijelölt utat határidőre megttenni. Mondom hit kérdése csak az egész és minden lehetséges. Megpróbálom mostan már a történet szálát a kusza gondolatokból egy ádáz macsakegér harc keretében valahogy előkeríteni, mielőtt a bennem lakó hittérítő szerzetes teljesen leleplezi magát és kínos szégyenében elbujdosik bensőm legeldugottabb barlagjainak legaljára. A megmentő, most litvánia közepén egy francia jaguárral érkezett, ami idősebb volt, mint mi ketten összesen(!) egy nyugdijas ensz fegyverkereskedő képiben, aki nagyon „hajazott” a south park béli Jim Boo bácsikámra, csak két karja volt meg egy minimális hangja, de az nem sok, mert egyszer a szerb maffiától majdnem kapott karácsonyi díszcsomagolásban egy kgb nyakkendőt, mert a horvátoknak szállított kalasnyikovokat a bosnyák háborúban (pont ugyanevvel az autóval). Na ha valaki ezek után még kételkedik, akkor nagyon rakja félre, mert ilyen csak a mesében van, hogy a poklok poklának hetvenkilencedik bugyrából, hol génkezelt ananászokat, amik dinnye méretűek, dugdosnak fel, szőrős kecskepatás ördögfiókák, tudatunk ánuszába, maga a mindenmegtörténhet egyenesen egy faberakásos, hatvanhetes évjáratú ennek ellenére tökéletesen működő, bőrüléses álomautóba varázsol, mikor már minden reményt elvesztettünk. Szépen oda varázsol a finom puha fehérbőr ülésekre és a motor kellemes duruzsolás álomba ringat minket, mint csak az öreg francia vastüdejének nyöszörgése, amit a csomagtartóban rejtegetett és az autóban terjedő átható formalin szag zavart meg, mert megállás nélkül hét határon át Rigába jutatott, hol egy két tiszetelet körrel be is mutatta, az amúgy nem kicsi, de látnivalókban nem túlságosan bővelkedő várost, ezt a méretarányaiban a szovjetúniót másoló és tenger méretű folyójával szívünkbe rettegést ültető várost.  

 

  

 

 Oh,Vilnius Vilnius te háromnapos szerelem, hogyan és mily módon számoljak be rólad, mikor ezer arcod közül csak egypárat fordítottál felém és tényleg három a napok száma, mit itten adatott meg eltölteni a sors. Egyet tudok csak, hogy néped a manókéhoz hasonlatos a zsákos, a frodós, a hegyesfülű, a hobbitos manókéhoz, hát legyen ez a beszámolónk alfája és omegája és e körül forogjon a mondanivaló mint berlin a viztorony körül.Határtalan volt a szerencse, aki a szerecsent küldte hozzánk, hogy szekerén elvigyen minket a , a középiskolás tanulmányokból jól ismert, a történelem órákon mindig a katedrákon gubbasztó, figyelő, nagy tudással bíró, 1987-ben hetedik kiadását is megérő Pécsi Antal által szerkeszetett és az mtk által kiadott, keménykötésű, Történelmi Atlasz Középiskolásoknak névre keresztelt, de a lurkó, siheder gyerekek száján csak Töri Atlaszként emlegetett, térképgyűjtemény kétszáztizenkilencedik varázslatos oldalán található litibe, ami kávéfoltjaival a boszorkányok és törpök és hobbitok földjét takarja valóságos arca mögött. Ez nem is tudom mikor tűnt fel nekünk, de itt tartozkodásunk alatt egyre több cáfolhatlan bizonyiték támaszt alá, amikre az írás folyásával majd szépen napsugaras szép fehér fény kerül. Litvánokat előszőr szekereken láttunk, sajnos nem túl szép vidéki fajtákat, aki urkános bizalomgeresztő arcvonásukkal nem voltak túlságosan megnyerő hatással ránk, késöbbiekben az eső elől elbújdostak alacsony építésü roskatag viskóikba, az orrukat se dugva ki, ránk se hederítve, de ekkor már mink a feketpákó törzsből való egyén és az ő a technikaördöge által elátkozott gpsével vezérelve halandtunk vilnius felé, hova belépve csoda világba jutottunk. Varsó utáni csodavilágba, hol mézeskalácsból volt a kerítés, szép szecessziós cukormáz fodrokkal, szűk girbr-gurba utcákkal, alacsony hegyesfülü, jólöltözött, viszonylag szépnek mondható emberekkel, kik a hobbitok nemzetének boldog tagjai voltak, mint később kiderült,


Törpországban történtek tövid története

„Kaland az élet!- mondá a király broáfnak, az örök hű, suttogó szolgának”
/elindul a végtelen/


     Oké, mondá a király és szolgáinak, és máris beengedést nyeret kis csapatunk a törpök ezer éve elveszett, de mi általunk megtaláltatott törplandba, hol a hobbitok a lakók és elfek a szolgálók, oriások a bevándorlók és alkoholista orosz bűnözők a rosszfiúk. Tehát törpország a határtalan vidék, ami lengyelország mögött búvik meg a baltikum kies tájain, amik egyhangúságukkal nagyon hasonlatosak a nagymagyar alföldhöz, csak kicsit dombosabb és több rajta a fenyő. Határa nem létezik csak csoda útján érkezhet meg bele az utazó, úgy ahogy mink is tettük egy szerecsen néger által végrehajtott csodája hatására, aki a harmadik világvégéről (lesz még egypár) vitt el szekerén, kietlen utakon, hatalamas sötét erdőn át, hol törpország jelölt főútja földből döngölt hullámvasút, Vilniánusba a székelőváros ezeréve elveszett hobbitok birodalmába, hol az egyén a nagy kincs.

    Vilniusba érkezésünk csodáját, örömtánc lejtéssel emésztettük valahogy, és reszketve az izgalomtól csodáltuk, hogy hová kerültünk mink, egy cukormázzal kikent, fodros bojtos díszeit megkopottan rejtő házakat és girbe gurba utakat mutató térképszerű harmadik dimenzióban, hol az egyén a kincs. Minden furcsa volt, vágyakozásainkkal ellentétes, de kielégíthetetlen kalandvágyunknak igencsak megfelelő, mert mink sörre borra meg rossznőkre vártunk, hogy csodálatos ideérkezésünket hagyományos módon megünnepelni tudjuk, de ennek ellenére nem várt fogadtatásunk furcsa bizonyítéka volt, hogy ez nem egy normális embereknek való vidék, hanem az itten élő hobbitoknak kedvező tájéka a világegyetemnek, mert itten tényleg hobbitok laknak, kik előszerettele raknak fészkeket, lepukkant elhagyott egykori manufaktúrák sötét termeiben, amit az utcán található mindenféle érdekes dolgok tömkelegével, mit átlag ember csak szemétnek nézne, rendezik be, hogy kellem, meg az ottani feeling a szakönyvekben leírtakhoz legyen hasonló. A hobbitfészekbe hol furán éreztünk magunkat, mer még nem tudtuk hol leledzünk, és nem értettük a helyi feeling átható hatását, furcsán pislogtak szemeink az eltebtk hangoló kinézetű hegyesfülű szerzeteire és a fáradság bennünk lakó moraja, elemzésre adá fejét, hogy megértsük, hogy hol vagyunk és hogyan kell itt viselkedni, hogy a motoszka mi hajtja a mozgató rugókkal ellátóth fogaskereket bennünk a világ tetején érezze magát. Tehát akkor jöttek a bizonyitékok sorra, a hobbitokról, akik alacsonyak és hegyes fülűek, mint már mondotta broáf és a magvakat kedvelik, mert rendes étkezésre ritkán évente egyszer adják fejüket, inkább összevissza eszik a sajtos tallérjaikat meg mindenféle különböző magvakat meg nyers halat meg kagylót, meg rákot meg mindenféle szart, mint ahogy még később azt minknek is kipróbálni adatatott. Ilyesfajta hobbitok voltak nemvárt fogadóink, kik éjszaka élnek és nappal pihentetik pilláikat, magvakat esznek és nagyon érdekfeszítő ősi népszokásoknak hajbókolnak állandóan, mint a viszkaszviszkasz (ami a magyar nyelvben is megtalálható asztalitenisz néven forogva) meg az iszkicsi (ami szintén büszkélkedhet magyar megfelelővel a kőpapírollónak nevezvén). Ezen merengve hagytuk képzeletünk lóerőit szabadon nyargalni mindenfelé, mikor észrevétlen mink magunk is kezdtünk ezekben résztvenni (akkor fordítanám a broáf nyelvet: első este pinpongoztunk, meg csipszet ettünk a helyi művelődésiházban).
Kis lélegzetvételnyi szünet után folytassuk hát a történtek elborult mesélését. Miután vagy tizenkettes órája nem ettünk semmit és vagy háromszázkilométert stoppoltunk fáradságos izzadságos erőfeszítések közepette a hobbitok jó szívvel kínáltak minket bogyóikkal, de a mi üresen kongó hasikánk ezt nem tudta túlságosan jól értékelni, így mondhatni a nagy szeretettel fogadás ellenére kongó hassal, kellett ágybabújnunk, de mindezt kárpotólta, a lakásba való megérkezés, amikor a hobbit lét egyik újabb bizonyitéka nyitotta meg könnycsatornáinkat a nevetés révén, mégpedig egy szörnykutya aki egy nyugdíjas pokolőr szerepét tölötte be egykoron és az anubis névre halgatott. A nevetés az, ami élvezhetővé teszi mulatós utazásunkat.

A város, ami a hobbitok székelőfővárosa, egy nagyon ősi legenda nyomán a vilnius néven neveztetik, ennek története meg is van örökítve, márványba vésve, az ezeréves főtér diadalkapuján, de az érthetetlen óhobbit nyelven, amit ma már senki se ért, egy újabb feladat a jövő generációjának ennek megfejtetése. Eszerint a város közepén,  hatalmas főtér ágaskodik diadalívvel, meg dómmal, meg mindenféle főtérszerű kiegészítő kellékekkel ellátva, itt folyik az élet fősodra, itt találkoznak az üzleti vacsorára sietők, a szerelmesek és gengelnek azok a félszerzetek akiket az Előzőrendszernek nevezett gonosz varázsló félszáz éve betelepített ide valahonnan a vegyszer és gyeszter tájékáról, és fő foglalatoskodásuk, az erretévedő (amúgy elég nagyszámban előforduló) turistáktól bármely módón minél több gurgula érmét csaljon ki. Gurgula a helyi pénznem, ami érthetelen módon, mindig tizedesjegyű, és oly apró az emberi szemnek, hogy alig alig látni, ergo használatra csak sokévi gyakorlat után alkalmas. A városban a fő közlekedési mód a gyalogszer, mert ez csak egy belvárosból álló város, ami körül elenyésző a külváros, és ahogy a nagykönyben is megvan íratva, hogy nincs az a belváros, ami gyalogszerrel bé nem járható, emellett előszeretettel fogják igába lepukkant drótszamaraikat, amikkel minket is megkináltak és tényleg hatalmas élményt jelent a hosszukás és alacsony macskakővel kirakott dimbes-dombos, szakadt kapualjakkal szaggatott utacskákon ezek használata; a szekérrel és omnibusszal közlekedők pedig teljes szimbiózisban élnek az utakon összevissza kerekezőkkel, akinek semmi se szent, csak hogy a haladás folyamatos legyen és a lehető legrövidebb távon közlekedjen. A legendából eredően folyó szeli ketté a várost, mely női névre hallgat, nagyon gyors és elég piszkos, büdös vízű, egyesek már fürödtek benne, beszámolójuk alapján hőmérséklete nyáron kellemes, állaga kielégítő, tapadása átlagos, alacsony jellegten hidak segítségével lehet átkelni, amin az átkos nevezetű gonosz varázsló fémmé varázsolt szolgái láthatók az egyik egy stoppost ábrázol, mit a múltban élő közlekedési eszközt használót, a másik egy ipari tanulót üllővel a kezében meg fújtatóval, a harmadik egy málnaszedő aszonyt, kinek szoknyáját buzakalász díszek szegélyeznek. A folyónak forrása van, hol minden betegségre a szépség az orvosság, vége pedig nincs, mert elátkozott folyó ez is, kinek addig kell kanyargóznia a kietlen törplandi tájakon, míg meg nem leledzik benne a megbocsájtás az örök szerelme iránt, akivel a konfliktus nem tudni miért alakult ki, mert, mint említeni bátorkodtam fentebb, ezt a böfőgő óhobbit nyelvet ma már senki sem érthet, ez is az átok része. Különben a hobbitok két magánhangzót használnak életük során, abból az egyiket is csak véletlenül, ennek ellenére nyelvük hangzása dallamos, élei szépen lekerekítve, a fülnek kellemet okozva, igaz az értést nagyban megnehezítve, mert szavakat nem érteni csak mondatvégeket, ha levegőt vesznek, de az csak jobb esetben száz, roszabb esetben kétszáz szótag után következik be.

Élményeink ki nem hagyhatók innen, mert nem hittük volna, hogy létezik valahol egy ilyen város, ki magával ragad és oly gondolatokat támaszt bennünk, amiről eddig álmodni se mertünk, mint példának okárért olyanokat, hogy lehetne itten maradozni, nem csak három napocskát, hanem háromszor háromszázharminchárom napocskát, de titok ez és mint minden ez is csak háromnapos csoda. Tehát említett helyi népszokások mívelésén és nőstény drótszamarak nyargalásán kívül a folyót hóditottuk meg és a mink egyik kedvenc népszokásunkat, a strandröplabdát mutattuk meg a helyi érdeklődni vágyó kicsit ügyetlen vendéglátó hobbitjainknak, kik kötelességből jópofát vágva végigszenvedték velünk a délutánt, ezek mellett a városban nagyszámban elterülő zöldterületneknek adtuk időnkből és élveztük a mezős erdős, kikapcsolódásra igencsak alkalmas vidéket, számoltunk messzeségből érkező és a városon átrobogó karvánokat, és egykori romos épületek tetején a helyi árpanedűt iddogáltunk csodálva a naplementét. Itt hihetetlen módon forog a föld, tizenegyig simán világos van és nem nehéz a napnak ébredését is szemmel követni, mert korán kelő fajta ez itten, olyan félnégy körül már kidobja az ágy. Különben, mi csalódás vót, hogy az egyesített európai nemzetek, mik közös szövetségben a kultúra szóval szoktak kacérkodni, azt hozták jó döntésnak, hogy ez az eldugott elveszett Vilnius legyen ennek az évnek az a székelővárosa hol a kulturát nagyban mívelőnek mutatkozik. (vilnius 2009 európa kultúrális fővárosa a gyengébbek kedvéért), csalódás volt ez, mert a kiállítók és a kiálítottak, nagyban hasonlítottak G-tegoner nyújorki graffiti művész munkáihoz, (örök ríspekt a kétfarkukutya pártnak), vagy is túl sok nem volt benne, de annál nagyobb dobon verték és ahogy a helyi szájakon forgott, az egész egy money washing volt csak, igaz ez alkalomból sikerült valami elborult buliban végre ingyen főttkajához jutnunk, mint már egy előzetes videóbejelentkezésből ezt láthattátok. 
Még egypár érdekes lecsapódása lelkünkből az élményeknek: vilniusba látogatni érdemes, a hobbitok kedvesek és vendégszeretőek, csak furcsa szokásikat befogadó érdeklődéssel kell szemlélni, különben törpland egy eldugott világsegglyuk, hol nincsenek utak és stoppolni tizenegy szakállas élményvadásznak szinte lehetetlen.
   
          
 

Litván Köztársaság (Törpland) Lietuvos Respublika (toposkihaig)
Himnusz: IszKiCsi
Főváros	Vilnius
Államforma	Törplendség
Hivatalos nyelv	kvark
Csatlakozás az EU-hoz	2004. május 1.
Terület
- Összes	65 200 km² (128.)
Népesség
- 2008 évi becslés	3 361 100  (135.)
- Népsűrűség	55,1 fő/km²
Pénznem	Liti
Időzóna	(UTC+2)
Nemzetközi gépkocsijel	LT
Hívószám	+370

A Litván Köztársaság-törpland (Lietuvos Respublika) állam Északkelet-Európában, a Balti-tenger partján..

Földrajz

Domborzat

Törpland a legnagyobb és legnépesebb törpi állam, a Középföld déli részén terül el. Legnagyobb része hullámos alföld, 100 méternél alacsonyabban fekvő terület, azaz teljesen  jellegtelen táj. Az ország legmagasabb pontja 292 méteres, ami az itt élő hobbitok szent helye. A terület 30%-át tavak, mocsarak és erdőségek borítják, amik a hobbit lét alapvető szükségleteit maximálisan kielégiti.

Van olyan számítási mód, amely szerint a litván főváros, Vilnius mindössze néhány kilométerre délre van Európa földrajzi középpontjától, de ezt legnagyobb bánatukra még semmilyen normálisnak mondható, hivatalos forrás nem erősítette meg.

Vízrajz

A fő folyó, a Nemunas és néhány mellékfolyója igaz hajózható, de a dunához nem hasonlítahtó, nagyon gyors és elég piszkos, büdös vizű, egyesek már fürödtek benne, beszámolójuk alapján hőmérséklete nyáron kelemes, állaga kielégítő, tapadása átlagos.

Éghajlat

Az éghajlat óceáni és nedves középföldi között változik, csapadékos, mérsékelt téllel, amikor élőlényt semerre nem látni és nyárral ami magvak győjtésével és vadászattal telik.

Az évi átlaghőmérséklet 6 °C. Az évi csapadék mennyisége 900 mm. Az ország keleti része számottevően szárazabb, mint a partvidék.

Itt tizenegyig világos van és nagyon korán már háromkor újból látni lehet mindent, az addig eltett négy órát tető alatt töltik, különben szeretnek a szabadban császkálni, nappal alusznak.

Élővilág, környezetvédelem

Borostyán lelőhely, amely fő fűszerükként szolgál . A kiterjedt erdőkben tündék, orkok, elfek, és bevándorló orosz alkoholista bűnözők rejtőznek . A kedvenc területeket főleg mocsarakban alakították ki, ahol fővárosuk is található.

Államszervezet és közigazgatás

Alkotmány, államforma

Törpland államfője a főfőtörpike, akit közvetlenül választanak meg öt éves időtartamra. Az elnök felügyeli a kül- és biztonságpolitikát. A parlament jóváhagyásával kinevezi többek közt a gajdulási tárcanélküli minisztérium és a málnatermelésiminisztérium (Konstitucinis Teismas) tagjait.

A törplandi parlamentnek (Seimas) 141 tagja van, akiket 4 évre választanak meg. Egy politikai párt jelöltje legalább 5%-os támogatottsággal juthat be a parlamentbe, pártszövetségeknek 7%-ot kell elérniük.

Népesség

Általános adatok

A lakosság 82%-a hobbit. Az orosz anyanyelvűek többsége Vilniusban, Klaipėdában és a nagyobb városokban él. A második világháború után megnőtt a lengyelek száma, akiket különös kéjjel utálnak, mint magyarok a románbokat.

Általában nem túl szépek, arcformájuk nagyon oroszos (ez inkább a vidéki falvakra jellemző ), de a lengyeleket simán lekörözik, a főszékelőhelyen lehet jó csajokat találni és normális fejű embereket, de sok a hobbit is hegyes füllel, kis állos tekintettel és bányászlámpával felszerelve, meg kis kunkorodó tetühintával a fülük elött, ami a tájékozódásban segíti őket.

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás [szerkesztés]

Az ország népességének 83,5%-a hobbit, amelyek a kvark nyelven gagyognak. Ez a hivatalos nyelv. Néhány nagyobb kisebbség is jelen van: lengyel bányász (7%), oroszbűnöző (5%) és ork parasztok (1.5%) .

A lengyel bányászok alkotják a legnagyobb kisebbséget, főleg Törpland dél-keleti részében (Nyugat-Vilnius régió). Az orosz bűnöző a második legnépesebb kisebbség, akik többséget alkotnak Visaginasban, de jelen vannak még Vilniusban és Klaipėdában is.

Litvániában számottevő elf, tünde, varázsló, kisebbség is él az alábbi településeken: Ivie, Keturiasdešimt Totorių, Nemėžis, Raiziai és az erőkban, a mocsarakat nem szeretik.

Vallási megoszlás: 90% hobbit, ortodox 5%, kantum 3%, mormon (0,6%), egyéb 2%

Gazdaság

 Törplanda gazdasági életét alapvetően a mezőgazdaság határozta meg. Nincsenek ipari nyersanyagai, hiányoztak a tengeri kikötők, az ipar csak manufaktúrák képviselik (élelmiszer-, fa- és textilipar). A mezőgazdaság fejlődését a feudális birtokviszonyok gátolták. A SZU tagjaként gazdaságát a szovjet extenzív iparosítási politika határozta meg. Ehhez a nyersanyag és az energiahordozók Oroszországból érkeztek, a kész termékek a szovjet piacra került..

Mezőgazdaság: Törpland területének 46,7%-a málnaföld, 7,3%-a rét és legelő, 30,7%-a erdő, 15,3%-a terméketlen, illetve beépített terület. A mezőgazdaság vezető ágazata a belterjes takarmányozó-istállózó állattenyésztés.A növénytermesztésben a málnafélék (málna 1,1 millió t, eper 380 000 t, szeder 1,4 millió t, kökény 108 000 t) és a magvasnövények szerepe a legfontosabb, de számottevő a burgonyatermesztés is. Az ipari központok körül városellátó (főleg zöldségtermesztő) mezőgazdaság alakult ki.

Bányászat: Törplandnak nincsenek nyersanyagai és energiahordozói, ennek ellenére a lakosság nagyrésze a föld alatt, vagy a föld fölött alig kilátszó viskó szerű házakban él.

Közlekedése: Törpland a közlekedés-földrajzi helyzetet kedvezőtlen, elvannak dugva a lengyelek háta mögé, legnagyobb fájdalmuk ez, úthálozata borzalmas, főútvonalaik között vannak döngölt földutak, táblákkal meg minden, amit a nemzetközi gps-ek is ismernek. A legfontosabb út az E67-es Via Baltica-nak nevezett út.
A hajóközlekedés kielégítő. Rendszeresen járnak hajók Kielbe és Sassnitzbe is.

Légiközlekedés többnyire Helsinkin vagy Varsón keresztül történik az EU felé.

Kultúra

Nagy szerepe van a szájhagyománynak, általában ősi törzsi szójátékal osztják meg tapasztalataikat az életről a bölcs öregek, iskola rendszer nem létezik. A cultúra szót még kiejteni sem tudják, annak ellenére, hogy 2009 európa kultúrális fővárosának vallják magukat, igaz egykét helybéli szerint ez csak money washing.

Kulturális intézmények

• Szocialista kocka könyvtárak, múzeumok, színházak, zene és tánc intézményei vannak csak, azok is olyan balmazújvárosi szinvonalon
• Hidaikon szocreál szobrok találhatók, az egyik egy stoppost ábrázol,mit fő közlekedési eszközt használó elvtársat, a másik egy ipari tanulót üllővel a kezében és fújtatóval, a harmadik egy málnaszedő hobbitot.

Népszokások

• Iszkicsi játszása, amivel mindent eltudnak dönteni, de szabályai olyan kuszák és bonyolultak, hogy a tudomány még nem látott természetes személyt aki tudta volna őket
• Pokol kutya tartása, egy lélek nélküli szörny eb, aki morog szörcsög és nagyon büdös ezért kedvelik
• Hűvös, sötét, koszos, fészkeket rakni ahol a pingpong tákolmányokon órákon át unalmasabbnál unalmasbb meccseket játszanak

Művészetek

Barlangrajzok és hatalmas természeti alkotások találhatok itt olyan gabonakör féleségek.

Vallás

A hobbit pogány vallás valószínűleg animisztikus természetvallás volt, azaz a természet részeként felfogott emberek és állatok, növények, kövek között nem éreztek éles határt.

Prágai Jeromos 1392-től 1398-ig tett hittérítő útjáról beszámolt a későbbi II. Pius pápának: három dolgot említett, mint amit a pogány litvánok szentnek tartanak:

1. a málnaszellemek (számukra mindig ott volt a tej a ház vagy a pajta sarkában);

2. a magvak és tengeri moszetok rituális fogyasztása (amely a megtisztulást segíti elő);

3. az erdős ligeteket (a litvánok szerint egy kőben, tóban vagy a berekben is titokzatos életerő lüktet, amely ezekben a természeti tárgyakban mintegy összesűrűsödik, amitől ezek hatalmat nyernek, szentté válnak, a jó szelleme költözik beléjük)

Nem ruházták fel emberalakkal a természeti jelenségeket, nem voltak bálványimádók sem. A fák közül a tölgynek, a hársnak, a fenyőfának és a jávorfának tulajdonítottak különleges életerőt.

Az állatok közül a egeret, macskát és a kakast ruházták fel különleges életerővel. A litván nemzeti címerben is szerepel a ló.

A legfőbb lény az istenatya (Dievas) nevet viselte, s a nappali világosságot hozó istent jelentette. Fiát, Perkūnast később villám- és mennydörgésistennek tartották. Gediminas litván nagyfejedelem (1316-1341) mint egyetlen istenre utalt rá egyik levelében.

Népviselet

A népviseletek tájegységenként változnak: több vidéken is a keleti igénytelenséggel keveredett honkongi susudivat volt a  viselete, olyan mint Magyorországon az alacsonyabb rendű lényeknél még mai is látható. A kötény mintázata, hossza szintén vidékenként eltérő sajátosságokat mutat. Ennek ellenére az átlag benyomás amikor az ember végig megy az utcán sokkal jobb, mint lengyelországban volt tapasztalható, divat létezik, meg márkás cuccok is vannak.

Gasztronómia

A szakácsművészet fejlődését két irányzat befolyásolta:

1. a XIV-XVIII. sz.-ban létrejött kiváltságos rétegek (főnemesség, köznemesség) konyhája, az ún. régi törp vagy hobbit konyha, amelynek a folytonossága később megszakadt;

2. a XIX. sz. utolsó harmadára kialakult betelepített orosz és lengyel művészek által megteremtett konyha, az ún. újltörplandi konyha, amelynek nincs kapcsolata az óhobbit konyhával, annál inkább hasonlít azonban a baltikumi népek konyháira.

Óhobbit konyha

Törp, elf, tünde és órjás hatásokra alakultak ki bizonyos ételek, mint pl. a hobbit borscs(mindenfle magvakból kevert saláta), a pelmenyi (koldūnai, azaz az málna és eper joghurt) vagy a sózott, szárított, félbehasított libák. A soknemzetiségű országban bonyolult, olykor mértéktelenül sok hozzávalóból álló étkek terjedtek el (pl. žemaitijai és a hínárleves).

Kedvelt szinte minden méhészeti termék (híg házi sör, mézsörök, mézeskalács). Az óhobbit konyha a tünde konyhaművészet hatására gyakrabban használ félkész és késztermékeket (kolbászokat, füstölt húsokat, túrót, tejfölt, aludttejet, olajat), mint kész meleg ételeket.

Újtörplandi konyha

Az újtörplandi konyhára jellemző a gyorskaja és a kebab, burgonyás-tejes, burgonyás-tojás vagy a csipsz. Ezek rendesen nem esznek, csak összevissza ahogy kedvük tartja, főzni nem szoktak, vajkrámes ostya, meg sajt, meg csipsz a fő táplálékuk, kevés zsömle, kevés zöldség, a gyümölcsöt nem eszik.

Sport

A röbbi Törpland nemzeti sportja. 1937 és 1939 között Európában ők voltak az elsők. 1996-ban az elődöntőig jutottak el.

A legnevezetesebb röbbicsapat a "Žalgiris Kaunas".

 

Ünnepek

• Január 1. - Újév (Naujieji metai)
• Február 16. – A nagy hó elolvadásának napja(Lietuvos Valstybės atkūrimo diena)
• Március 11. – a málnavetés üneppe (Lietuvos nepriklausomybės atkūrimo diena)

 

 

 

 

 

 

 

Ez rak! from hernyok on Vimeo.