És ahol minden utca  kétfelé keletre és nyugatra van osztva, ez a kettőség még úgy látszik napjainkban is megvan, ott hagytam abba előző leckénket, mit az élet mond nékünk tollba, hogy később mentünk haza mint a dj, már világos volt és ha a majom nem rossz gombot nyomkod az agyamon, akkor az emlékezetem se csal, akkor lehetett szerda reggel, mikor csipás szemű Lidlel eladók közt, meg fáradt gyárimunkások és mindig hangosan beszélő, zord arcú kancigányok, kik csak a napot lopják az utcán és figyelik nagy hangon veszekedve védik territoriumuk határait, között támolyogtunk szállás adó német barátunkhoz, akit a zombimérő segítségével egy tizes skálán olyan nyolc és háromnegyed zombivá számíthatjuk be. Tehát ilyen lehet egy keletberlini bevándorló negyed egy átlagos hétköznap reggelen, sok szemét sok haza felé koválygó részeges fiatal és az ndkás elhagyatott gyárépületektől szegélyezett bevándorlók dzsungele terül a szemünk elé, sok segélyruhás kisgyerek, és csodros babakocsit toló szépn ek nem mondható török vagy kurd vagy valamilyen arab származású nőszemély, rengeteg gyroszos, meg rengeteg kebabos, meg rengeteg kinai, meg török kávézó ahol hasas szőrös pasák szívják a méters vizipipákat, németet egyet se látni csak egy-két kopott bőrkabátos bekambaueri frizuréval megáldott, lepukkant kaminsöfőrt. Különben fricland ezen szegletén, a bajor hozentróglis, kis gatyás sörös németekhez képest, itt mindenki egyéniség, mindenki jelenség, mindenki vállalja a maga stílusát, pl egyetlen egy szagyros lakótelepen megbuggyant, formalin szagú nyugdíjast se láttam, mert ha itt valaki megöregszik, attól még nyugodtan rocker marad, vagy katona, vagy valami elképesztő hajkoronát varázsol magának, hogy ne legyen olyan unalmas az élet,e vagy tolószékbe ül, ebből a fajtából meglepően sok volt erre felé az egyfőre jutó egyed. Tehát valahogy ágyat fogtunk metró és villamos blicc után és rengeteg dülöngélős sétálás után, miről sajna nincs videó, mert az az átok gép lemerült, az elem töltőnk meg tönkre ment, a lidlös olcsított elem, pedig csak légyfingnyi energiát taralmaz, de hát aludtunk, és felkeltünk és elkezdődött a szerda kb olyan délután négy felé sikeresen végeztünk a reggelivel is és nyakunkba szedve szakad térképünket, meg mindenféle turista hajlamainkat amit gyermekkorunkban a szalámival szoptunk magunkba. Meglátogattuk, a híres, hírhedt sokak által ezerszer is elátkozott, családokat, szerelmeket szétszakító emberi életeket megnyomorító, egy brutális kor hitvány embertelenségét szimbolizáló berlini falat, amiből már csak egy falatnyi mardt meg, egy stadion melett, szépen kidekorélva mindenféle arrajáró, festékszórósprével felszerelkezett ifjú fritz által, mert ők így élik ki magukból a féjdalmakat, hogy kifuják magukból, erről már van fent videó, Berlin felett a kék címmel, mert mi evvel adóztónk tiszteletünkkel az áldozatok és megnyomorított családok emléke elött, szélnekeresztve egy krokodilkönnyet a szemünk sarkában, mert hát berlinben olyan szél üralkodik, hogy miúta ezt megtapasztaltuk, már mindent elhiszek a loreál reklámoknak, Berlin erős szél, de sapka még mindig a fejünkön van. A szél meg a csepegő eső keserített csak minket, de ez nem vehette el kedvünket semmitől, megnéztünk egy emlékmúzeumot, de mivel az évfordulóra készülő nagy szép és méltán emléket állító muzeumnak még csak az alapjait fekteték le, nem tul sok időt vesztegetünk a fal maradványainál, inkább kilométereket görgetve a lábunk alatt nekimentünk, hogy rágyujtsunk a reistagra, megnézni milyen is e sokat látott majd ezerévesbirodalom feje. Minden hatalmas, minden, monumentális, ilyenek ezek a németek, pénzük meg erejük meg precizutásuk van, de izlésük, meg kis fogékonyságuk a szépre a jóra, a kifinomultságra, nem nagyon akad szőke kócos idétlenül mosolygó fejükben. A parlament az olyan parlamentes volt nem tudtunk vele mit kezdeni, gyors vizit meg ott hagytuk névjegyünket,meg lehet keresni a fotók közt és az egyre erősödő esőben irány valamerre, zsidó emlékmű is volt labirintus szerű, videó innen is van, majd felekerül, ha lesz időnk szép elemzéseket írni hozzá, különben a Berlin rockendroll itt készült. Még több zivatar jött ezután, aztán meghunyászkodva az esőtől inkább haza  kavarogtunk valahogyan, valamilyen rejtélyes módon, mert hiába vagyunk mi itten jólképzett utazókkal felszerelkezve, néha komoly gondot jelent a térkép kezelése, én váltig állítom, hogy nem északra van tájolva, mint azt nékem tanították nagyhírű elődeim, a sűrű felhőzet a sarkcsilagot is kitakarta, így hiába cipeltük a kronométert és a szextánsainkat, most nem segíthettek rajtunk, de Itihazatelefonál barátunk és hű utitársunk most is feltalálta magát és eddigi tapasztalataira hagyatkozva, mit Lujbljana cityben meg már bizonyos esetekben Praha cityben is alkamazott, miszerint a térkép 180 fokos elforgatásásval és amint ő mondta a jobb bal irányok felcserélésével meg budapaesti logikával megtalálható a helyes irány, a helyes út, ami tényleg működött és bevált, csak ehhez másfélórás kiselőadását kellet végighallgatni. Na szóval haza jutva jól belakmározva, erőnk híján már csak a másnapi utazásra készültünk, meg képeket töltöttünk föl, meg irtunk meg ilyesfajta dolgokkal foglalatoskodtunk, szóval semmi érdekes nem volt, nem úgy mint a következő nap, mikor újabb címet és telefonszámot szerezve egy új világba csöppentünk jobb módban élő környéken  tehetősebb, ennek ellenére igencsak rendes, barátságos arcoknál, kik számunkra teljesen érthetetlen módon, félig németek félig franciák voltak, vegyesen keverve a két nyelvet és identitást. Na és itt volt érdekes megtapasztalni, hogy a metró milyen idő és tércontinumokon repített át minket, ahogy tünt el a szemét, a csodros nők száma is egyre kevesebb lett, egyre nőtt a német zsivaj is körülöttünk és egyre kevésbé szorította tudatalattink táskáinkat. Egy unalamasnak tűnő hangulat, unalmasnak tűnő szagokkal és jómódú boltokkal utazó világ ez konferfencia központokkal, jópofa  köztéri szobrokkal és izgalamasnak tűnű hostokkal, kiket felvetett a pénz és igaz ficsurként figyethányva az életre, jó egyetemen lébecolva határtalan vidámsággal csak egyetlen egy szabályt szabtak, tűztek ki maguk elé mégpedig, hogy aki kivesz egy sört az rakjon a spejzból is be egyet, hogy mindig legyen elegendő hideg éltető nedű. Ez jól mutatja az ottani morált és közhangulatot, ami a foglaltház aluról felfelé törekvő szervezetségével szöges ellentétben állt a felülről lefelé hullámzó káoszba, a szabályok nélküli, végtelen szabadságot. Velük esett meg ott, hogy náluk laktunk meg mégse, mint az okos szép leány gerlepárja Mátyás királynak, aki ajándékot hozott is meg nem is. Ott kajáltunk fürödtünk meg végtelen internet függőségünknek hódoltunk, de aludni egy percet se tudtunk ottan ,mert elvitek magukkal a poklok poklába, a határtalan élet legvégére, a berlini nemzetközi hangversenyterem mellett megrendezésre kerülő szimfonikusok háromnapos fesztiváljára, hol minden volt, még vér is folyt. Videók, meg képek, vannak fönt, jönnek is még, de most zárom soraimat, mert vár ránk Warszawi, a bányász lengyelek és örök magyarbarátok szocreál fővárosa. Mert itten vagyunk már megérkezve. Holnap innen folytatjuk.   

Trackback address for this post::

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.