Meg vagyunk érkezve ide, Berlinbe, első nagyobb megállónkba, hol már komolyabb időt is tölteni fogunk vagy négy napot, (hogy mivel mit hol fogunk tölteni itt azt majd később). Prága csak a bemelegítés volt, kaptunk hideget is meg meleget, meg szívtunk is mint az állat, ennek következményében sajnálatos módon, a programból törölni kellett Drezdent de nem bántuk meg azt se mert helyette állhatunk három órát egy autópálya felhajtó mellett aztán meg öt kilóméterrel arrébb, a csepergő esőben egy benzinkútnál nézhettük, hogy a helyi bennszülöttek hogy zabálnak a mcdriveben, nem volt rossz, majdnem felért a drezdai katedrális látványával, csak másfél óra után már kicsit untuk magunkat és egyre gyakrabban emlegettük a fagyit nyaló mosolygós cseheket negatív értelemben, akik ránk se hederítettek, de akkor Isten kegyelméből felvett egy zöld csoda, egy igazi retró utazás egy hihetetlenszámba menő legalább harminc éves Barkasz, amit nem engedtek fel az autópályára, mert nem volt se zöld kártyája se kipufogó dobja, így betekintést nyerhettünk a cseh vidéki tájba, a kis koszos, de vidám hangulatú falvakba, ahol dülöngélő részeges alakok próbálták útba igayítani, fiatal sofőrünket akinek jóindulatát csak droidsága múlta felül. Kicsit eltévetünk tehát, de egy percig se aggódtunk, mert tudtunk, mert hittük, hogy bajunk nem eshet, mert mi csodákra is képesek vagyunk, vagy is hát én képes vagyok csodára azt jól tudom, de Dr. Cartoon barátomban azért még kételkedek, de nem ez a baj, hanem, hogy később volt alkalmunk megtapasztalni azt az elkeseredett állapotot, hol már a csoda se segíthet, csak az alkohol, de addig egy másik autópálya felhajtónál, ahol búcsút intettünk autószerelő kinézetű jó lelkű sofőrünknek, összeakasztottuk a bajszainkat a helyi fakabátokkal akik szerint a járdasziget is autópálya, én próbáltam megbírságoltatni magam, de sajnos még egy egyszerű igazoltatásra se voltak hajlandóak tizenöt hippipontért. Itt nem sokat, egy háromnegyed órát álldogáltunk és pont szerencsénkre mikor másdoszor próbáltak abuzálni a rendnek masszív de csehül is csak alig beszélő őrei a nagy hatalmas Isten leküldé Salamon tüzes szekerét egy szlovák favágó képiben, hogy megmentsen mineket és levigyen a minket a pokol kettes vagy hármas bugyrába egy hatalmas mondhatni óriási kamion parkolóba hol még madár nem járt életében csak üszkös tolvajromán kamionsöfőrök, akik a magunkfajta szerencsétlen utazók konzerveire fáj a foga és kisebbségi komplexusaikat kiélni vágyó autópálya rendőrök, kik hol a magunkfajta békés és szerencsétlen utazót pesztrálják vagy a sötétbőrű talpat borotváló kamionsofőröket. Itt, ha a laptopon megvan, simán megnézhettük volna a Státántangót, mert röpke hét és fél órájával, pont lekötött volna minket, mert senkinek esze ágában se volt elvinni innen az 55kmre lévő csodálatos meleg puha ággyal váró Drezdába. De panaszra semmi ok, ez is kellett, mert olyan sincs hogy valaki nem esik el a bicklivel, meg olyan sincs ha valaki stoppolásra adja a fejét, hogy ne várjon hét órát valahol, nem először fordult elő és nem is utoljára, de a pókerben is van szar lapjárás, meg néha a szüret előtt veri el a jégeső a termést, meg nagyon könnyű optimistának maradni, mert hát túléltük valahogy és mindjárt a híres neves Alexader platzon fogjuk vakarni a seggünket. Na, de hogy a történetbe idáig jussunk még meg kell említeni két szerencsés fordulatot, ami Isten dicsőségére és a határtalan élet dicsőségére kell, hogy szóljon, meg hogy vannak még olyasfajta formák, akik ebben a megcsömörlött és elidegenedett világban is megsajnálják a magunkfajta hátizsákos utazót és kihuzzák a penészes zabkásából. Az első egy Brunoi Elektrotechnikai Egyetem utazó tagozatának háromfős alakulata volt, akik között volt már egy ember ki valaha stoppolásra adta matekkal és fizikával megtöltött fejét és meg tudta dumálni utitársait, hogy abból a lehetetlen szituációból kimentsenek, vagyis hogy arról a világsegglyuka melletti helyről éjfél tájban elvigyenek minket, bizalmukat nem sikerült teljesen megnyernünk, de legalább elvittek egy kimondhatatlan nevű német faluba, ahol nyugodtan tudtunk aludni és ahonnan nagyobb eséllyel indulhattunk a fritzek kétszivű fővárosába. Ott volt jó kis autópálya mellett alvás, melynek növekvő forgalmának álmunkba szövődése teljesen felért mondjuk egy pszihedelikus utazással ami esetleg plussz hippi pontokat jelenthetne, de ez még megbeszélés tárgya. Na szóval ottan ébredtünk felfel és onnan indultunk tovább, egy pap kinézetű nagyon rendes harmincas éveiben járó, de csak húsznak mondható figurával aki valójában katona volt és elvitt minket Potsdamba ahonnan helyi tömegközlekedés igénybevételével jutottunk a már fent említett Alexaderplatzra és ha ezt összerakjátok akkor rá is jöttök, hogy most pont ezen a tömegközlekedési eszközön vagyunk, ahol nagyban gépelek és közben sorra szálnak fel meg le a német formák. Na de legyen ennyi elég mert két megálló múlva a megérkezés mámorába fulladva indulunk első kaucsszöferünk felé. Már nagyon várjuk, nagyon izgatottak és éhesek vagyunk. Píííísz end láv.

Trackback address for this post::

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.