Akkor, hogy is vannak azok a polskik

                                                                     motto: „Elindulásaink megannyi kis patakja,

                                                                                  a megérkezések tavába fut be lásd”

                                                                                                               /majdnem V.D./

Valahogy úgy lehet az utazással, hogy sose sikerül utolérni magunkat ezért van az, hogy nem bírunk egy helyben maradni és mindig újból a hátunkra vesszük igazi szocreál csővázas citromsárga túratáskánkat, mint a kilencvenes évek utazói, és az út szélén próbálunk autókat stoppolni. Olyan ez, mikor a középkori legények elindultak szerencsét próbálni, elmentek világot látni, kitanultak mindenféle mesterségeket, és haza térve az út porából rájukragadt tapasztalatot kamatoztatták az állami kincstárjegy letéteiben. Emlékeinket, amíg meg nem fakulnak, hogy ne vesszenek a memóriazavarink kusza örvényei közé, még most míg emlékszem úgy valahogy valamennyire, gyorsan leírom lengyeltóthi emlékeinket, mind a tizenégyünkét egyszerre, mert ez egy ilyen skizó fiataloknak rendezett leszoktató tábor, ahol azt próbálják velem elhitetni, hogy a hangok nem léteznek.

 Na szóval volt egyszer már szó olyanról, hogy berlinből sikeresen kivonatoztunk, és mint a legszerencsésebb cinegemadár vagy esetleg verébmadár a vércse karmai elöl megmenekültünk a szúrós szemű, igencsak katonás németalföldi ajkidó bajnok kallernőtől, aki ha megtudta volna, hogy nincs érvényes tiketünk, akkor egy szemvillanás alatt átharapta volna a torkunkat, miközben heréinkkel dekázik, de ügyetlen vércsének bizonyult, mert a budapesti metróban edzett tagjaink rutinmunkaként kijátszották az utolsó pillanatban. Ennek örömére, a találóballábam, amit szerencsére nem felejtettem ki a hajnali sietségben a másnapos pakolás közben, a már fent említett hátfájós aluminium merevítésével az átkost dicsőítő hátizsákból, így újból csak Isten kegyelméből sikerült az aluljáróban egy tábla milkát találni, amit még csak kétszer hugyoztak le, így elég olcsóba megoldottuk az aznapi reggelit és mint később kiderült az ebédet is. Ilyen pozitív élmények és nemvárt meglepetések közt vidáman dölöngélve sétálgatunk a berlini körgyűrű egyik leghihetetlenebb benzinkúttal egybekötött pihenőjébe, valahogy nem értem, mert utunk során eddig mindig csak hihetetlen helyeket találtunk szerte mindenfelé, mert megint úgy akadt, hogy egy hegy méretű mcdonalds éktelenkedett ottan, pedig a mindentudó és életet sugárzó internet azt mondta, mert megkérdeztük őt madár és végbél jóslás útján is, aztat monda, hogy berlinből elfele ez lenni a legjobb start. Ezt se értem már megint, hogy a magunkfajta ágrólszakadt csavargók mit akarnak a babiloni elnyomás ékes példájával, a imperializmus fenegyerekével a multinacionális szubkultúra génkezelt, állománydúsított, glükózszirupba mártott, de onnan is kirántott fattyával, hisz a mi hitvallásunk az azokfajtáival szöges ellentétben állnak, nem csoda, hogy alig alig akarództak fölvenni, és amint lenni szokott, már a meghalt reményhal utolsó utáni kopoltyú rezdülése előtt sikerült onnan elszabadulnunk. Ezt vagy négy óra vágyakozással teli várakozás előzte meg, amit a szaktudomány által is gyakran említett négy különböző kategóriába sorolhatunk: 1. amikor még részegen dülöngélsz és kéteurós mcdonaldos szódával próbálsz magadba valami emberi formát ölteni (kb fél óra); 2. mikor részegen dülöngélve próbálsz stoppolni mit sem törődve azzal, hogy nagyon furcsán néznek rád, mert csak az öregeken tudsz röhögni, (egy óra); 3. mikor a józanodás fájó tünetei ledöntenek a lábadról és feltváltva alusztok a hátizsákaitokon, megpróbálva úgy tenni, mint ha nem lennétek másnaposak,( fejenként félóra); 4 amikor az alvás nyújtotta maréknyi erőt és reményt, minél jobban markodba akarod szorítani, de az jófajta diósdi tüzépről kikerült homokként az aszfalt feketeségébe veszik, (az edzettségi és felkészültségi állapotól függően nulla és esetleg az életed végéig kitartó időintervallum). Mink már a negyedik pont legkritikusabb pillanatában fulladoztunk, mint partra vetett reményhal amikor megmentésünkre sietett egy bolgár kinézetű, de ennek ellenére lengyel forma, aki brüsszelből tartott hazafelé, már idősödő szüleit meglátogatni, és volt olyan kedves, hogy elvitt magával a pirosfehér szívű lengyelek földjére, ahol megtapasztalhattuk háromnapos ott tartózkodásunk alatt, milyen az ha az ember száján szívlapáttal gyömöszkölik lefelé a vendégszeretetet. Már hat-félhét fele járhatott az időbácsi, aki sziszifoszi munkájával ilyenkor, csak a kedvünket csorbítja, mert előttünk még vagy háromszázötven kőkemény kilométer volt és nem egy túlságosan forgalmas, rosszarcú bányászokkal tarkított benzinpumpumnál várakoztunk egy újabb csodára, hogy eljussunk útitervünk által szorosan diktált tempóval Warsawába, ahol meleg ágy és élelem kecsegtetett akkor hiúnak tűnő ábrándokat, amik később még is valósággossá váltak. Szerencsére nem sokat tökörésztünk ottan, mert a kútnál lovaikat tankoló helybéliek, segítségünkre siettek és egymást kezdték győzködni, hogy valaki legyen olyan kedves és vigyen el minket, csak az a baj hogy Ben Jocó népe fajtanilag igen közel áll Zsákos Frodó népéhez (mondjuk nem annyira, mint a litván, de elég közel az biztos), jó szokásuk tehát nyugatról mindenfele szakadt ukrán import zsákokat a legkülönböző vackokkal nyugaton megtölteni, mint például fenyőfa (!), radiátor, trottyos öregek, hat mázsa bab, meg mindenféle, amit az utcák szélin, meg az autópálya parkolókban találni lehet, ezért nagyon nehezen akad hely tizenegy fő számára autóikban, de ezt a próblémát már egy említett személy, méghozzá Csocsó bácsi lengyel kollegája aki kaminsöfőrnek állt, mint ahogy arról már beszámolt Dr Kartoték, elvitt minket a napfényesneknek alig mondható és a szolidaritás mozgalom egykori fellegvárába, a zánkai gyermeküdülő tízemeletes paneleit házaival másoló városba, úticélunk aznapi kijelölt állomására, Warsawiba.

Az öreg nagyon vicces volt és mert szakmája nem arra teremtetett, hogy nyelveket beszéljen ezért kézzel lábbal és emberfeletti nemtörödömséggel kartyogott saját nyelvén, ami minket nem zavart, mert szívünkben lángoló öröm, hogy ma sem kell utcán aludni, mindezeket az apró kellemetlenségeket elfeledtette. Egy két jellemő róla, meg a hat órás vele töltött útról, a szőr nem vész  el, csak átalakul, ahogy dr carton mondá nagyon találóan, hisz egy igazi telivér bivaly szőrmennyiségét bírta felhalmozni karján, hátán, nyakán, orra alatt, kivéve a feje búbját. Képes volt, és ezt most szó szerint venni,mert hippipontokat ér, mert felér a török pop zene halgatással, kb háromnegyed óráig rádiósistergést hallgatni, mikor a Radio Katolickó nem jött be, minden nyelven kellet valami hülyeséget tanulni, magyarul pl azt hogy 8,888,888 de hogy miért az tisztázatlan és sofőr létére pedig, nem nagyon volt tisztában öreg szeretett európánk tájaival meg fővárosaival. ( biztos van amit mink is elrontanánk lámpalázunkban, de azért a spanyolt a portugállal nem kedvelem keverni) Érdekesség még, hogy vannak olyan helyek Varsó közelében ahol este tízkor nem nagyon mertük elhagyni a kamion kétméteres védelmező árnyékát, mert igencsak maffiózó kinézetű egyének tartották fennhatóságuk alatt a terepet, és minekünk sikerült pont egy órát ott dekkolni, és itt jutott először eszünkbe, hogy akik délnek mennek meg akik északra, nem ugyanazt az élményt választják.  Éjfél is elmúlt, mikor a főváros valamelyik szélső autópálya lehajtóján találtuk magunkat, mert ott kanyarodott a centrum táblával ellenkező irányba hagymát szállító jótevőnk. Itt lett részünk előszőr abban, hogy szeretik itt a magyar világutazókat, mert a leány akinél megszálltunk, áldott legyen a teneved kaucsszörfing, autóval rohant ki értünk e kései órán, hogy mihamarább megmosdasson, megberetváljon és bőséges lakomával kínáljon, vezetés nem ment neki annyira, de mink igazi urakként hugainkakkal furikáztatjuk magunkat (itt egy ríspektet kellene említeni, de nem szabad, mert túl hamar kicsorbul, azt többi földinknek nem marad az éléből, de szeretünk titeket hugaink) így hozzá voltunk szokva a halálfélelemhez. Jól tartásunkról, jól beszél az a tény, hogy szorosra fogott útitervünk ellenére egy nappal többet időztünk az itt tervezettnél, ebben az amúgy dögunalom városban, hogy az eddig koplalás közben elveszejtett kilóinkat a konyhájukban valahogy megtaláljuk, örök hála és vendégszeretet. Különben gondoltuk, hogy a lengyel csajokról fennálló ezeréves örök dilemmát majd tán ő eltudja dönteni (nevekre egyáltalán nem tudunk emlékezni ebben a bábeli zűrzavarban, amibe utunk során keverdtünk, de az internet majd segít), hogy szépek-e vagy kövérek, mint ahogy azt a két tábor vallja. Sajnos egységes döntést nem tudott hozni a helyben felállított statáriális bíróság, mert tizenegyből három tartózkodás melett négy igen és négy nem szavazat született a kérdésben, de egy-két gondolat azért megállapítható, a temészetes szépség nevű fogalom nem teljesen ismeretlen számukra, de azért sokan vannak akik hírből se hallottak róla. Két dolog, ami egy férfi számára nagyon idegesítő tud lenni, amik kedvenc szokásaik közé tartoznak, egyik az evés, másik az a niagarai szófolyam, amit egy mondatnak csúfolva rádömlesztenek, tehát húsuk az van a téli hideg ellen és a figyelmet elkalandozásra késztető kinemfogyó beszédüknek gátat szabni, komoly feladatvégzést kíván.

Egy kicsit a városról, mi érdekesnek nem mondható, de mi megtaláltuk benne az izgalmakat, doktor kartoon tolmácsolásában:

 „Szinte hihetetlen, hogy még a legkockább miskolc szerű városokban is élmények sáskahada várja a gyanútlan, ámde minden eshetőségre felkészült lelkes vándorokat. Történetünk folyása június hó 16 odik napi eseményei délután egy óra tájban kezdődnek, mikor is a kellően fitnesses reggeli után sikerült kikászálódni bőkezű vendéglátóink apartmanjából, és egy esős szürke végeláthatatlan villamosúton találjuk magunkat egy zord nagyvárosban, lengyel ministránsfiúk és verőlegények, vizvezeték szerelők és gyönyörű lányok (na ez túlzás de a vitás kérdésre kielégítő válasz, hogy vannak szép lányok bőven csak szeretik a hasukat), és másra sem várunk csak, hogy jöjjön egy istenverte kaller, mert hogy egy ilyen országból biztos nem képesek csekket küldeni Magyarországra. Kérésünk poroszos parancsszóként hangzik az égbe, azon nyomban jön is a bilet kontrola felszólítás, igy hát a reggeli espresso hiányát adrenalinnal kompenzáljuk, no tiket no money, policia felicia. Jönne itt a félelem és reszketés, csakhogy történetünk ezúttal  váratlan fordulathoz érkezett, örök rizspekt és elismerés Antall Nimród kollégának és világhirű filmjének a Kontrollcskának, aminek nagy és lelkes rajongó táborát képezik a varsói jegykezelők, igyhát amint tudomásukra jutott, hogy mi személyesen Budapestről érkeztünk, a jegyvizsgálók Mekkájából és a bliccelők Jeruzsáleméből, könnyen megtaláltuk a baráti hangot, és újabb ékes példával bizonyitottuk  a friendmaker cigaretta hasznosságát”

Hogy mindenki számára érthető legyen e szép magyar nyelven íródott óda egy-két kifejezést és szóösszetételt bővebben kifejtetnék a teljessésség lehetetlen de annál nagyobb igényével 

legkockább miskolc szerű városokban: ezt a várost úgy kell elképzelni, mintha miskolcot meg veszprémet összegyúrnénk egy várossá és hanyag mozdulattal még dunaújvárost köréfonnánk, hogy néppeségileg és panel ügyileg helyes legyen

is élmények sáskahada várja: történt velünk még miegymásis a kiragadott eseményen kívülis amit lejebb közlünk

végeláthatatlan villamosúton találjuk magunkat: a villamosok két fajták varsóban, mini kombínok ami hosszra és szélességre is csak fele akkorák, mint budapesti társaik, és zárt bányai csillék; a közlekedés meg borzalmasabb a borzasztónál, itt akkora dugók vannak, mint blagyivosztokhoz jeruzsálem és az autósok szeretik a kreszt szabadon értelmezni, mint luther a vulgátát, így a villamosok is megrekedhetnek

lengyel ministránsfiúk és verőlegények, vizvezeték szerelők: itt olyan katolikusok, hogy még a börtöntől kezdve a kocsmáig mindent a pápáról neveznek el, akinek mindeenkfölötti népszerűsége, még a kamionokból is kitudja szorítani a csöcsös bugyis néni törölközőket; bányában edződött az orosz maffia nagy hatása alatt álló kaszt, ez kik csavaranyákkal rágóznak; dologoznak rendesen, csak nem otthon, hanem nyugaton párizstól londonig terjedő sávban ahol az éghajlat hasonló az övékéhez

hogy jöjjön egy istenverte kaller, mert hogy egy ilyen országból biztos nem képesek csekket küldeni: berlin után színesíteni akartuk a palettát, blicc hippipontokért és feltünési betegségünk zagyva folyama ez

reggeli espresso hiányát: utunk során, még nem volt részünk egy jó kávéra, mert sehol se találtunk egy igazi ínyencszakértőt, aki nem valami pancsal szúrja ki szemünket, ez erősen rányomja bélyegét a közhangulatra

és világhirű filmjének a Kontrollcskának: nem csak helyi kallerek az egész nemzet ismeri és szereti ezt a filmet és a humor mögött megrejtőző mondanivalóból is sejtenek valamit, közös szocialistablokki múltunk úgy látszik érzékeny a magábafordulásra és a megcsömörlöttségre

a friendmaker cigaretta: ezt egy olyan fogalom, amit minden útonlévőnek kell ismernie, ha keletre megy, ha nyugatra, a cigaretta sok mindent elintéz és komoly kapcsolatokat tud biztosítani

ui. az viszont igencsak balkáni beütést keltett, amikor a kallerek rágóval akartak lehúzni minket.

Tehát  röpke ízelítő után nézzünk még körül, mert érdemes ebben komcsi panelek paradicsomában, amit itt fővárosnak gúnyolnak az emberek. Igaz ez a történet átkos rosszízlése, hogy így alakult, hogy e város, világrekordot dönt a négyzetkilométerenkénti panelok örök ranglistáján, mert a második nagy háború sok más városhoz hasonlóan, ezt is szinte földig rombolta és egykori szépségét a szovjet tajgai parasztok kifinomultságára bízni se a lengyelek egyöntetű akarata volt, pont ezért küzdöttek ők a háboró végén nemkevés életet feláldozva a szabadság hőnáhított oltárán, és pont ez a makacs ellenállás dühítette föl a küzdő nagyhatalmakat, hogy semmit se kímélve mindet romboljanak földig és a nácik után csömörből gödörbe estek igazi pöce görörbe, mert a szovjetek is csak rombolni és az ellenáló hősőket legyilkolászni érkeztek ide, hogy mint kollega úr is mondta beolvasztott tankokból és a vistula homokjából építsenek a kőhalmokon betonszörnyeket. Ezt pont jól tudjuk, milyen a szovjet bácsi kenyeret nyújtó jobbkeze mögött meglapuló balkeze, mert jártak ők minálunk odahaza, és mink meg jártunk a varsói terrorházában, ami épületes volt és hasonlatos a budapesti druszájához.
Ezek mellett, már csak a történtekre tudok emlékezni, a sorrendre pontosan nem, de az eddig se volt rendesen megtartva, így inkább folytatom, hogy meghágtuk a vistulát, ami érdemel pár dícsérő szót, prágai ljubjanai és berlini barátját méretével, helyes folyásirányával és szagával is kenterbe veri, látképe a pesti oldalról olyan, mint a duna győrnél, csak kicsit, pont egy paraszthajszállal kisebb, és nagyon bokros, kiépítetlen, különálló jelensége a városnak, a budai oldalról valami rakpartszerűség látható a város alatt, de ez sincs szervesen beleépítve a városi élet érrendszerébe, sőt, szerintem ebben a városban nincs is pezsgő érrendszer, se élet, csak különálló emberek, akik mint a hagyák összevissza bolyonganak tennivalójuk után, pl az autósok a utat szíves örömest bővítik a járdával, ha kedvük, vagy a dugóban felforrt agyuk így látja jónak, látnivaló nincs sok kivéve talán a clark ádám téri hatalmas műanyag pálmafát(!), ami már nem is tudom, hogy hova varázsolt el minket, mert ilyet, még sehol se láttam, de jól mutatja a szocializmus mindent áthidaló csodatevő képességét, (most már nagyon sokat említettem a szocializmust, meg az ő maradványait, de nem lehet mit tenni, ez a város ilyen, élő múzeuma az átkos hívságainak), meg a zánkai gyeremeknyaraló épületeinekre hajazó bérlakások, mik mindent elborítanak és még a parlamentet körülvevő hatalmas teret is azok szegélyezik meg tizennégy emeletes panelházak, de ezeket már említettem. Persze a hatalmas betontömböket  valahogy, valamilyen módon kompenzélni kell, ezért a nagyhírű városvezetés, mindenféle nyugati multicégek és bankok perverz magasságú irodaházainak adott teret és a fejlődés reményében tárt kapukkal várta a felhőkarcolók érkezését, mint ahogy a szállásunk főgondnoka, a mindig csendes és mindig kimért apuka, mondta nekünk, ezért most úgy néz ki a városi látkép, hogy meredező paneldzsungel fölött egynéhány ezerszemű irodaházak pislognak a nézelődőre. De legyen ennyi elég a város szapulásából, mert már nagyon kikivánkoznak belőlem az azóta történt csodák, meg újbóli hihetetlen események amikből, most csak ízelítőt adhatok, mert újabb város és folyó vár meghódításra a víres Vilnius, mert ide is sikerült eljutnunk. Akkor hát, majd szó esik majd a stoppos paradicsomról vlagyivosztok mellett,  meg a rubick kockát karikásostorral kirakó magyarokról, meg a hobbitok földjéről, hol átvágtunk utunk során meg isten angyaláról, aki egy osztrák szerecsenbőrű képében mentett meg minket a pusztulástól, a világ hatodik segglyukán, mert valahogy mindig oda keveredünk. Videók, képek lesznek még, most reggeli azt go utunkra.        

nyitott szemmel from hernyok on Vimeo.

Trackback address for this post::

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.