Arról kell, hogy most szó essen, a hitetleneknek, akik nem hiszik, hogy saját orrunknál tovább tudunk jutni, hogy smint gondolkodott és vélekedett Dr. Phd. Deo Zóder velünk expedición résztvevő utazó, aki a túra higiéniai felelőse és az érintett témakörök nagybecsű tudora, úgy smint a csajozás, és egyéb másféle nemi betegségeké. Körülbelül ennyi lenne, a cím, hát még mi következik ezután, gondolhatjátok. A hónajban lakó, sajtszagú emberevő szörnyeket legyőző, világhírű vitéz, irodalmár, phd, költő, politikus, publicista, hegedűhangoló, hét nyelven beszélő, a poshadtszájszagmonstereket legyőző, velünk tartó utazó gondolatai sajátos kiskunmajsai szófordulataival itt helyben:

Hát legyen itten ö ez írás, hogy mindenki megtudja, mi is a mi expeditiónk igazi célja, hogy mindenki értse, olvassa és tudja, hogy nem véletlen, hogy egyetlen íránymutató, fénytükröző útjelzőtáblánk, a középiskolás tanulmányokból jól ismert, a történelem órákon mindig a katedrákon gubbasztó, figyelő, nagy tudással bíró, 1987-ben hetedik kiadását is megérő Pécsi Antal által szerkeszetett és az mtk által kiadott, keménykötésű, Történelmi Atlasz Középiskolásoknak névre keresztelt, de a lurkó, siheder gyerekek száján csak Töri Atlaszként (ha ezt a híres névadó figura tudná, forogna az eliziumi mezőkön, mint valami buggyant vizikos) emlegetett, térképgyűjtemény, mert  hát idő utazás ez mint, ahogy Jancsó mondaná, ha filmjeit kritika éri, tényleges valóságos utazás térben és időben előre felé, egy a múltnak változásait szép ábrákkal megjelenitő, rajzos, fényes papír segítségével. Mert, ha az ember nem kisebb fába vágja bele huszon valhány éve, apai gondoskodással, testvéri odadáson érlelt pálinkával, iskola kerüléssel, zugos, füstös kocsmákban eltötöltött éveknek tűnő órákkal, igazi hazzafutásokkal (alias tódzsán), éjszaka részegen dölöngéléssel, rossz nők utáni futkosással, hatalmas pizzaszeletekkel, éles chili paprikákkal, fűnyírással, finom kávék megosztása közben szerzett tapasztalattal, órákon át tartó jóbaráti beszélgetéssel, kilométerek görgetésével, fényes abroszok terítésével és kellemetlen családi összejövetelekkel élesített baltánkat, ami vagy egy szekerce méretű buzogány igazából, mi bármekkora előttünk álló akadályba vajként hatol a valóságos életben, mint az élet rejtelmes értelmét kutatni, azon túl, hogy negyvenkettő, meg hogy word peas, akkor egy ilyen megsárgult és jól bevált, már vagy ezerszer kipróbált úton kell elindulnia a sivatag felé, tengereken és krokodilokkal zsúfolt mocsarokon át, hippipontokat gyűjtögetni, mint ahogy egy jobb évjáratú buddhista szerzetes valahol Laos tetején teszi, egészen a kétszinű fák, meg a deréken ferdén növő fák országán át, megtapasztalni az élet velejét, alúlról lefelé egészen  a tetejéig, fölkutatani a vizigótokat (örök ríspekt  a szinészcollega úrnak) és megszerezni, magunkévé tenni tudásukat, eljutni az ingyen sörök üveghegyének túloldalára, mert olyan nincs hogy valaki nem esik el a bicklivel, meg olyan sincs ha valaki stoppolásra adja a fejét, hogy ne várjon hét órát valahol és a pókerben is van szar lapjárás, meg néha a szüret előtt veri el a jégeső a termést (ez volt ám az intertextualitás, hurrá csak így tovább!! szerk.), de nem evvel kell foglalatoskodni, de nem is evvel kell fogat mosni, reggel este ezzel kelni, hanem ezeknek a dologoknak túloldalán lévő dolgok azok amik igen hasznosan és néhol néha hangosan is, igaz ez csak a legritkább esteben, a fogak minél nagyobb tisztában tartására és egészségük megőrzésében segédkeznek és odaadóan hasznos tanácsokat nyújtanak, mert a túl az ól minek oldalán vagy is a falán lehet rajzolni és piros meg kék meg minden féle színű és bájú és illatú színekkel a tóra 256 számjegyű titkos kódját, ami az igaz isten neve, az élet veleje, meg a bajnai gordon testvér rádiótelefonjának pinkódja, felvésni, felnyögni, tíz körömmel,meg lumbágós valagakkal, izzadva, fogatszívva, és berlinben a világ tetején létezve, élvezve a gyötrelmes muka után megérdemelt gyönyöröket, mint példának okáért azt, hogy nem kell dolgozni, hogy nem otthon vagyunk, hogy megtapaszatalunk dolgokat, érezzük hogy van lábunk, feljutunk tök véletlenül egy ház tetejére csirkecombot meg rizst meg lencsét evve sört ivva, hogy fölényesen rámosolyoghatunk a minket lenéző és gyilkos arcnak néző és legszivesebben minket leköpő ádáz soförökre, mert tudjuk, hogy mi boldogok vagyunk és csak apró problémákkal kell foglalatoskodnunk, mint pl melyik éjszaka hol aludjunk, de sátrat verni szinte bárhol lehet, épitkezések a világválság ellenére még mindig igen szépszámban akadnak meg amúgy is forever kaucsszörfölés (ez most nem olyan gumis,hanem inkább olyan rugús matracos). Na szóval ennyi, hogy értsétek az értéket és ne bánjátok én zöldséget beszélek.

Berlin felett a kek from hernyok on Vimeo.

Orulet hataran from hernyok on Vimeo.

Untitled from hernyok on Vimeo.

Prága és a villamos úgy tartoznak össze, mint a krokodil meg az a kis madárka akinek nem tudom a nevét, csak annyit róla, ahogy a természetfilmekben látni, hogy állandóan ott röpdös, izeg-mozog, haláltmegvető bátorsággal a nagy és vérszomjas zöld páncélos hatalmas szájában és mint egy ügyes széphangú fogpiszkáló, húzdossa szépen kifele a húscafatokat a megsárgult fogak közül, pont ilyen a kicsit szerencsétlen, kicsit megkopott, poszintrusztriális, kicsit modern villamosok és az örök prága (aki maga is hasonlatos a maga villamosaihoz) kapcsolata, mert ilyen se veled se nélküled szimbiózisban élnek a prágai polgárok és munkás prolik meg az  ő villamosaik. Létezni nélküle lehetelenség, mert metróból kevés, buszból meg mégkevesebb található errefelé, mindent behálózó érrendszer az itten élők vérkeringésébe szervesen beleépül a prágai bkv villamos hálozat áramellátó transzformerei, amik emberszívként bocsáltják ki a pulzusakiat. Kenyérre csurgatott mézér hálózata ez, min ott közlekedni lehet és amin mik vagy tizenegyen többszörösen is megejtettük a bliccelés nevezető furcsa lény tiszteletére tett hálaadó imádságot, amikért úgyszint szép kis arany rezgő hippiknek kijáró pontocskákat kapunk, úgymint az utcánalvás nevezető furcsa lény tiszteletére tett hálaadó imádságot, úgymint a stoppálás nevezető furcsa lény tiszteletére tett hálaadó imádságot, úgymint a különböző folyókban fürdőzésnek nevezető furcsa lény tiszteletére tett hálaadó imádságot, úgymint az utcán hangosan fingás nevezetű furcsa lény tiszteletére tett hálaadó imádságot, úgymint a tejet inni nevezetű furcsa lény tiszteletére tett hálaadó imádságot, úgymint a foglalt házban aludni nevezetű furcsa lény tiszteletére tett hálaadó imádságot,  nem is keveset megszámolni se tudom most pontosan mennyit, mert vannak azért ám még tisztázatlan részletek és szabály pontosításra váró események , mint például egy harminchároméves, wc csésze zöld Barkasszal utazni és eltévedni nevezetű furcsa lény tiszteletére tett hálaadó imádság, plussz  a publikusság határait feszegető esetek is, tehát, hogy a mostani percben hogyan is áll a híres/hirhedt hippikalkulátori mutatónk és ez az események felgyorsulásával úgy tűnik percenként igen merő értékben változhat is, ha minden így alakul. nagy nagy szmájlik jönnek ide.                

Meg vagyunk érkezve ide, Berlinbe, első nagyobb megállónkba, hol már komolyabb időt is tölteni fogunk vagy négy napot, (hogy mivel mit hol fogunk tölteni itt azt majd később). Prága csak a bemelegítés volt, kaptunk hideget is meg meleget, meg szívtunk is mint az állat, ennek következményében sajnálatos módon, a programból törölni kellett Drezdent de nem bántuk meg azt se mert helyette állhatunk három órát egy autópálya felhajtó mellett aztán meg öt kilóméterrel arrébb, a csepergő esőben egy benzinkútnál nézhettük, hogy a helyi bennszülöttek hogy zabálnak a mcdriveben, nem volt rossz, majdnem felért a drezdai katedrális látványával, csak másfél óra után már kicsit untuk magunkat és egyre gyakrabban emlegettük a fagyit nyaló mosolygós cseheket negatív értelemben, akik ránk se hederítettek, de akkor Isten kegyelméből felvett egy zöld csoda, egy igazi retró utazás egy hihetetlenszámba menő legalább harminc éves Barkasz, amit nem engedtek fel az autópályára, mert nem volt se zöld kártyája se kipufogó dobja, így betekintést nyerhettünk a cseh vidéki tájba, a kis koszos, de vidám hangulatú falvakba, ahol dülöngélő részeges alakok próbálták útba igayítani, fiatal sofőrünket akinek jóindulatát csak droidsága múlta felül. Kicsit eltévetünk tehát, de egy percig se aggódtunk, mert tudtunk, mert hittük, hogy bajunk nem eshet, mert mi csodákra is képesek vagyunk, vagy is hát én képes vagyok csodára azt jól tudom, de Dr. Cartoon barátomban azért még kételkedek, de nem ez a baj, hanem, hogy később volt alkalmunk megtapasztalni azt az elkeseredett állapotot, hol már a csoda se segíthet, csak az alkohol, de addig egy másik autópálya felhajtónál, ahol búcsút intettünk autószerelő kinézetű jó lelkű sofőrünknek, összeakasztottuk a bajszainkat a helyi fakabátokkal akik szerint a járdasziget is autópálya, én próbáltam megbírságoltatni magam, de sajnos még egy egyszerű igazoltatásra se voltak hajlandóak tizenöt hippipontért. Itt nem sokat, egy háromnegyed órát álldogáltunk és pont szerencsénkre mikor másdoszor próbáltak abuzálni a rendnek masszív de csehül is csak alig beszélő őrei a nagy hatalmas Isten leküldé Salamon tüzes szekerét egy szlovák favágó képiben, hogy megmentsen mineket és levigyen a minket a pokol kettes vagy hármas bugyrába egy hatalmas mondhatni óriási kamion parkolóba hol még madár nem járt életében csak üszkös tolvajromán kamionsöfőrök, akik a magunkfajta szerencsétlen utazók konzerveire fáj a foga és kisebbségi komplexusaikat kiélni vágyó autópálya rendőrök, kik hol a magunkfajta békés és szerencsétlen utazót pesztrálják vagy a sötétbőrű talpat borotváló kamionsofőröket. Itt, ha a laptopon megvan, simán megnézhettük volna a Státántangót, mert röpke hét és fél órájával, pont lekötött volna minket, mert senkinek esze ágában se volt elvinni innen az 55kmre lévő csodálatos meleg puha ággyal váró Drezdába. De panaszra semmi ok, ez is kellett, mert olyan sincs hogy valaki nem esik el a bicklivel, meg olyan sincs ha valaki stoppolásra adja a fejét, hogy ne várjon hét órát valahol, nem először fordult elő és nem is utoljára, de a pókerben is van szar lapjárás, meg néha a szüret előtt veri el a jégeső a termést, meg nagyon könnyű optimistának maradni, mert hát túléltük valahogy és mindjárt a híres neves Alexader platzon fogjuk vakarni a seggünket. Na, de hogy a történetbe idáig jussunk még meg kell említeni két szerencsés fordulatot, ami Isten dicsőségére és a határtalan élet dicsőségére kell, hogy szóljon, meg hogy vannak még olyasfajta formák, akik ebben a megcsömörlött és elidegenedett világban is megsajnálják a magunkfajta hátizsákos utazót és kihuzzák a penészes zabkásából. Az első egy Brunoi Elektrotechnikai Egyetem utazó tagozatának háromfős alakulata volt, akik között volt már egy ember ki valaha stoppolásra adta matekkal és fizikával megtöltött fejét és meg tudta dumálni utitársait, hogy abból a lehetetlen szituációból kimentsenek, vagyis hogy arról a világsegglyuka melletti helyről éjfél tájban elvigyenek minket, bizalmukat nem sikerült teljesen megnyernünk, de legalább elvittek egy kimondhatatlan nevű német faluba, ahol nyugodtan tudtunk aludni és ahonnan nagyobb eséllyel indulhattunk a fritzek kétszivű fővárosába. Ott volt jó kis autópálya mellett alvás, melynek növekvő forgalmának álmunkba szövődése teljesen felért mondjuk egy pszihedelikus utazással ami esetleg plussz hippi pontokat jelenthetne, de ez még megbeszélés tárgya. Na szóval ottan ébredtünk felfel és onnan indultunk tovább, egy pap kinézetű nagyon rendes harmincas éveiben járó, de csak húsznak mondható figurával aki valójában katona volt és elvitt minket Potsdamba ahonnan helyi tömegközlekedés igénybevételével jutottunk a már fent említett Alexaderplatzra és ha ezt összerakjátok akkor rá is jöttök, hogy most pont ezen a tömegközlekedési eszközön vagyunk, ahol nagyban gépelek és közben sorra szálnak fel meg le a német formák. Na de legyen ennyi elég mert két megálló múlva a megérkezés mámorába fulladva indulunk első kaucsszöferünk felé. Már nagyon várjuk, nagyon izgatottak és éhesek vagyunk. Píííísz end láv.